2014. szeptember 17. Pályafeszt

Egész napos programmal készült fiatal pályakezdőknek a napra Forgó Nonprofit Kft. Szegeden, szeptember 17-én került sor az Alsóvárosi Kultúrházban, ahol a fiatalok különféle workshopok és szórakoztató előadások keretében ismerkedhettek a munkaerőpiac világával. A rendezvény célja elsődlegesen az volt, hogy a cégek és fiatalok találkozhassanak kötetlen formában.

Az esemény meghívottjai között voltak szakmai szervezetek, és iskolák is. A programot Kóródi Edit, a Napra Forgó szakmai igazgatója nyitotta meg, amit a Talent Tehetségkutató Énekstúdió fiataljainak előadása követett. A Kaméleon Társulat életszerű és humoros helyzetkomikumokkal gazdagította a programot a munka világából, amit a közönség nagy örömmel fogadott, ezzel jó hangulatot teremtve az utána következő kerekasztal beszélgetésekhez. A workshopok párhuzamosan futottak közismert szereplők bevonásával.

Hátrány-e a hátrányosság című workshop Gáspár Judit (multikultúrális tréner és főiskolai oktató KJF) vezetésével zajlott, ahol többek között Sárai Rita, (Koreográfus, Gördülő Tánccsoport) mesélt arról hogyan tud teljes értékű életet élni, hátrányos helyzete ellenére. TÁMOP 1.4.3 csoport résztvevői, Szabadi Diána és Takó András valamint Pozsik Réka a Napra Forgó munkatársa őszintén beszéltek arról, hogyan élik meg a hátrányos helyzetüket és mi segít nekik, hogy leküzdjék az eléjük gördülő akadályokat. A téma komolysága ellenére, a beszélgetés kötetlenül és nagyon jó hangulatban zajlott, mind fiatalok, mint idősebbek nagy figyelemmel hallgatták egyaránt.

A másik workshop témája a sikeres vállalkozás titka volt, Spizter Éva (társadalmi vállalkozó, Mozaik Közhasznú Egyesület elnökségi tag) irányításával történt. A téma iránt érdeklődőknek, olyan sikeres vállalkozók adtak választ a kérdéseikre, mint Joób Márton, egykori háromszoros kenuvilágbajnok, jelenleg vállalkozó, vagy Süveges Balázs (munkáltatói koordinátor, Progress Vállalkozás Fejlesztő Alapítvány). A beszélgetés résztvevője volt még, Kolonics István a TÁMOP 1.4.3 csoport résztvevője, aki vállalkozási terveiről mesélt. A beszélgetés nagyon hasznosnak bizonyult, Márton sikereiről és buktatóiról is egyaránt mesélt, így nem csak azoknak volt új, akik tervezik egy önálló vállalkozás elindítását, hanem azoknak is, akik többet akarnak tudni a vállalkozások működtetéséről. Balázs a Progress tevékenységével ismertette meg a hallgatóságot.

A harmadik workshop, a munkahelyen lévő különböző generációk „együttéléséről” szólt, Kóródi Edit koordinációjával, (szakmai igazgató, Napra Forgó Kft). A kellemes hangvételű workshop alkalmával megszólalt még a témában Paragi Pál (ügyfélkapcsolati vezető helyettes, EDF DÉMÁSZ). Felmerültek a tegezés- magázódás szabályai, az egymástól tanulás, mint lehetőség kérdése, vagy a munkahelyi közösség szerepe. Míg az idősebb korosztályt Ágoston Magdolna (mestertanár SZTE-ETSZK), a fiatalok álláspontját Kiss Norbert, a TÁMOP 1.4.3 csoport résztvevője képviselte.

A tanulságos workshopokat, Auth Csilla énekesnő produkciója zárta, amit a közönség nagy érdeklődéssel fogadott. A művésznő saját karrierje kapcsán megosztotta személyes tapasztalatát is arra vonatkozóan, hogy a körülöttünk lévő emberek sok erőt rejtenek, amelyre támaszkodhatunk pályánk során. A délutáni program gyanánt, a szervezők interaktív játékokkal készültek a továbbra is lelkes közönségnek.

A rendezvény sikerességét az is bizonyítja, hogy 118 fő vett részt a programon.

Az oldalon a felhasználói élmények javítása érdekében sütiket használunk. Az oldal használatával hozzájárul, hogy sütiket helyezzünk el az Ön gépén. Ezekről bővebben az Adatvédelmi tájékoztatóban olvashat.
OK